I. Győri Gyerekegyetem

A Széchenyi István Egyetem a Mobilis Interaktív Kiállítási Központtal együttműködésben 2017. június 26-30. között szervezte meg az I. Győri Gyerekegyetemet 3. – 6. osztályos gyerekek részére.

Mi a Győri Gyerekegyetem?
A Gyerekegyetem célja megismertetni a gyerekekkel a különböző tudományterületeket, betekintést nyújtani az egyetem, a hallgatók életébe, játékos formában bemutatni az előttük álló tanulási és pályaválasztási lehetőségeket. Mindezt sok-sok sporttal, játékos formában, élményekre, aktivitásra alapozva. 

Az előadásokat, szemináriumokat egyetemi oktatók tartják, a program felépítése az igazi egyetemi hallgatók napirendjéhez hasonló. 

A kurzus végén a gyerekek diplomát kapnak. A „diploma” megszerzéséhez azonban nem kell a gyerekeknek vizsgázni, csak aktívan, nyitottan részt venni az egy hetes foglalkozásokon. 

A gyerekek számára teljes ellátást biztosítunk, kapnak tízórait, ebédet és uzsonnát, illetve minden résztvevő kap pólót, hátizsákot, programfüzetet, jegyzettömböt és tollat. A gyerekek érkezése minden nap reggel 7:30-tól kezdődően az egyetemi aulában történik. Az előadások, foglalkozások 9 órától 16 óráig tartanak, és 17 óráig biztosítunk lehetőséget a gyermekek megőrzésére.

Főtámogatónk a 2017-es évben:

 Támogatóink:

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Ternovszky Béla: Macskafogó 2024. május 6. 18:00 - 20:00